Hideg, januári, jégvirágos hétfő reggel

parkolok le a kocsival, teljes közönnyel.

Újabb unalmas hét, s szürke percek,

de sokszor mégis egy pillanatnak élek,

mi beragyogja napom, életem,

megdobbantja érző szívem!
 

Remegő gyomorral ülök székemben

végre hat óra, nyílik az ajtó velem szemben!

S belép Ő ki szívemet réges rég elrabolta

tekintetem követi, de sajnos rövid az útja!

Néha rám veti tündöklő, ragyogó pillantását,

ilyenkor elalélok, hogy láthatom szép mosolyát!

Egész lénye virágzó, buja és csodaszép,

de észre sem vesz és e  érzés széttép!

Mert szeretem, úgy mint semmi mást nem lehet!

Lehoznám neki az egész csillagos eget!

Az egész világnak a legtökéletesebb nője,

kinek erotikusan és lágyan ring a csípője.

Formás vállai néha megvillannak

És e pillanatok reményt adnak!

Egyszer, csak egyszer ölelhessem át!

Isten óvja, csókolom azt az érzéki száját!